top of page

Kürtös Anna vagyok, alkotóművész.

A festés és a zene művészeti ágaiban tevékenykedem.

Alkotok megrendelésre is vászonképet, faldekorációt, vagy akár zeneművet, mindemellett a magam belső világát is kifejezem, képekben, zenékben.

Arcfestő-csillámtetováló-hennás pályafutásom a hennával indult.

A 2000-es évek elején, zsebemben egy bölcsész diplomával ki akartam próbálni magam a nagybetűs életben, és a hennázás annyira megtetszett, hogy az egész nyarat a Balatonon töltöttem végül, sőt, a következőt is.

 

Az arcfestés-csillámtetoválás magától értetődően jött mindehhez, és egyszerűen imádok gyerekekkel "dolgozni"! Nagyon inspiráló közeget jelentenek számomra őszinteségükkel, nyíltságukkal, elsöprő energiájukkal! Teljesen feltöltenek.

 

Rajzolni, festeni sosem tanultam. Szüleim zenei pályára szántak, de a saját elképzelésük szerint. Én viszont onnantól leltem igazán örömömet a zenében, amikor elkezdtem megírni a saját dalaimat, a saját stílusomban.

Jelenleg zeneszerzője, szövegírója és énekesnője vagyok egy főként magyar nyelven alkotó, világzenei zenekarnak, az Anu Maurinak, amellyel koncerteztünk az elmúlt 4 évben a SZIGET Fesztiválon, az Everness fesztiválon, az A38-on, valamint a Samsara Fesztiválon.

Mégis a festés az, ami igazán kikapcsol.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám egyben a hobbim is.

Legyen az arcfestés, testfestés, hennázás, csillámtetoválás; egy festmény rendelésre való elkészítése, vagy egy faldekoráció megfestése.

bottom of page